Hírek - részletek

ELSŐSEGÉLY SZAKKÖR SIKEREI

A legeredményesebb elsősegély csapat lettünk a megyében!!!

2017 év nagyon sok sikert hozott számunkra. A Vöröskereszt által meghirdetett versenyen a gyermek kategóriában (általános iskola felső tagozat számára) megyei első helyen végeztünk 2017. májusában és ezzel tovább jutottunk az országos döntőbe.

A csapat tagjai Pákozdi Zsófia, Nikodém Sára, Gácsig Fanni, Herman Gábor, Ikervári Réka voltak. 

A nyár vége már azzal telt, hogy a győri Mentőszolgálatnál (köszönet érte Nagy Gergő mentőtisztnek) folyamatosan gyakoroltunk. 2017. szeptember 8-10. között volt Kaposváron az országos elsősegély nyújtó verseny döntője, ahol az ország 20 legjobb csapata közül 7. helyen végeztünk. Ez fantasztikus eredmény!

A szakkör tagjai először a repülő cserkésznapon tartottak elsősegély szimulációs bemutatót Péren 2017. júniusában. Ez olyan jól sikerült, hogy a győri Kovács Margit Általános és Szakképző Iskola felkérte csapatunkat, hogy számukra is tartsunk bemutatót az egészséghéten. 2017. november 16.-án egy hideg napon, de annál lelkesebben 15 fős +MENTŐK szimulált egy közlekedési balesetet. Video is készült rólunk, egy-pár képet ide is feltettünk. A +MENTŐK elsősegély szakkör tagjai: Süli Réka, Buda Lilla, Bariska Panna, Kincses Adél, Brkal Rebeka, Ikervári Réka, Pákozdi Zsófia, Nikodém Sára, Kovács Nikolett, Halász Hanna, Herman Gábor, Herman Mercédesz, Smidéliusz Flóra. 

2017. december sem ment felkészülés nélkül, a győri Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnázium és Szakközépiskola által rendezett megyei elsősegélynyújtó versenyen szintén első helyen végeztünk. A csapat tagjai: Ikervári Réka, Herman Gábor, Herman Mercédesz. 

Nagyon boldog és hálás vagyok, hogy ilyen diákjaink vannak, akik értékként kezelik az egészséget és az emberi életet, köszönöm nekik: Wenhard Andrea védőnő